A Down szindróma világnapján egy olyan írással szeretnénk szólni hozzátok, amit talán már többen ismertek. Akik részt vettek a NILD 1. blokkos képzésünkön, szinte biztos, hogy találkoztak már vele. A cikk olyan egyszerűen, tisztán, érthetően mutatja az érintett családok helyzetét, hogy muszáj most itt is újra megosztanunk. A Down szindrómás gyermekeket nevelő családoknak és az őket segítő pedagógusoknak sok-sok erőt kívánunk, mindenki másnak pedig nyitott szívet az olvasáshoz!

Emily Perl Kingsley: Üdvözöljük Hollandiában

Gyakran kérik tőlem, hogy írjam le, milyen egy fogyatékos gyermeket nevelni – hogy segítsek az egészet megértetni azokkal, akiknek soha nem volt részük benne. Hogy elképzelhessék, milyen. Hát, kérem, ilyen.
Amikor gyermeket vársz, az olyan, mintha egy mesés nyaralást terveznél Olaszországba. Veszel egy csomó útikönyvet és mindent szépen eltervezel. A Colosseum, Michelangelo Dávidja, a gondolák Velencében… Talán olaszul is megtanulsz egy pár szót. Olyan izgalmas az egész.
Hónapokig tartó izgatott várakozás után elérkezik végre a nagy nap. Összecsomagolod a poggyászodat és elindulsz. Pár órával később landol a repülő. A légiutas-kísérő veszi a mikrofont és bemondja: – Üdvözöljük Hollandiában!
– Hollandia? – mondod.  – Hogy értik azt, hogy Hollandia? Én Olaszországba indultam! Nekem most Olaszországban kellene lennem. Egész életemben arra vágytam, hogy Olaszországba menjek!
De változás volt a repülési tervben. Hollandiában landoltak veled, és most ott kell maradnod.
A legfontosabb, hogy tudd, nem egy szörnyű helyre vittek, egy gusztustalan, koszos helyre, ahol dögvész dúl, éhínség és betegségek. Egyszerűen ez csak egy másik hely.
Most be kell szerezned egy új útikönyvet és meg kell tanulnod egy egészen más nyelvet. Sok új emberrel is meg fogsz ismerkedni, akikkel különben soha nem találkoztál volna.
Ez csak egy másik hely. Lassabb az élet, mint Olaszországban, és kevésbé fényes. De amikor már egy ideje ott vagy, összeszeded magad, körülnézel, és észreveszed, hogy Hollandiában szélmalmok vannak, tulipánok és még Rembrandtok is.
De mindenki, akit ismersz, éppen Olaszországba megy, vagy Olaszországból jön, és mindannyian arról ömlengenek, hogy milyen jól érezték magukat. És te életed végéig azt fogod mondani: „Igen, úgy volt, hogy én is oda megyek. Az én tervem is az volt”.
A fájdalom soha nem fog teljesen elmúlni, mert az álom elvesztése örök hiány marad.
De ha egész életedben amiatt gyászolsz, hogy nem jutottál el Olaszországba, talán soha nem fogod tudni élvezni azt a sok szép, különleges dolgot Hollandiában.